Két izületi ciszta nőtt a kezemre, amit az unokám mindig nézegetett, és kérdezte, hogy mi ez rajtam. Ennek hatására a lányom egyszercsak küldött egy videót arról, hogy piócakezelés hatására hogyan múlt el ez a ciszta. Érdekelni kezdett és rákerestem, hogy a közelemben hol tudok ilyen kezelést igénybe venni. Így találtam Katára. Azonnal fel is hívtam és szerencsém volt, mert tudott keresni nekem időpontot. Beszélgetésünk alapján Kata úgy döntött, hogy nem a cisztára fogja először rátenni a piócákat, hanem a májamat fogja méregteleníteni és az esetleges gyulladásokat kezelni. Én kiváncsian vártam a kezelés napját. Egyre jobban érdekelt ez a “ varázslat”.
Azt éreztem, hogy ez más lesz, mint a többi terápia, amit igénybe vettem az életem során.
Jól éreztem. 9 piócát tett fel Kata a hasamra, akik azonnal megkezdték a gyógyítást. Azonnal azt éreztem, hogy megérkeztem, a legjobb helyen vagyok. Egy igazán érdekes, különleges állapotba kerültem. Végig nyugodt voltam a kezelés alatt. A végén pedig szinte euforikus állapotba kerültem. Az ottlétem alatt Kata sokat mesélt a piócák működéséről, gyógyító hatásukról. Ettől egyre inkább elvarázsolódtam. Tényleg hihetetlen állatok.
Aznap éjjel igen jól aludtam. Olyan volt, mintha nyugtatót szedtem volna be. Reggel azonban “sokkolódtam”, miután leszedtem a kötést. Kata erre is felkészített ugyan, mert mondta, hogy a piócák munkájából és a bőrömön keletkezett nyomokból ő már látta, hogy sok méreganyag fog távozni belőlem.
Most a 3. napomat kezdem a kezelés óta, és egyre jobban vagyok. Ami feltűnt, hogy sokkal több vizet iszom, mert igénylem is, ennek ellenére lement rólam a víz. ( Hashimotóm és inzulinrezisztenciám is van)Katának hihetetlen személyisége, szakmai tudása és segítőkészsége van.
Érdemes kipróbálni, és megtapasztalni ezt a gyógyítási módot.A természet egy csodálatosan összeállított rendszer.